Innovation. Reinvented

Innováció. Újra felfedezve.

2013. szeptember 3-án új fejezet kezdődött a Nokia életében: a készülékek és szolgáltatások helyett a mobilitás került előtérbe, amelyet a közösségi hálózati, a térképészeti és a továbbfejlesztett technológiákban szerzett vezető szakértelmünk segítségével támogatunk. De mit is jelent ez az innováció a Nokia Lumia és a Nokia Asha jövőbeni termékkínálatára nézve?

Azzal, hogy a Microsoft megvásárolta a Nokia Devices & Services (Készülékek és szolgáltatások) üzletágát, minden adottá vált, hogy a Windows rendszer kiteljesedjen, és soha nem látott mértékben kiszolgálja a felhasználókat, legyenek akár otthon, a munkahelyükön vagy útközben.

Mit is jelent ez a változás a Nokia Lumia- és Nokia Asha-tulajdonosok számára, és milyen újítások várhatók a jövőben?

Mit tartogat még a Lumia?

A tárgyalások lezárását követően, 2014 elején a Microsoft meg fogja vásárolni a Lumia márkát a Nokiától. A Microsoft azon dolgozik majd, hogy egy egységes okostelefon-márkát hozzon létre a Lumia és a Windows rendszer mentén. Ennek az új okostelefon-márkának a nevét még nem tudjuk.

Azonban annyi bizonyos, hogy a Nokia tervezői és gyártói csapatai csatlakozni fognak a Microsofthoz, így a Microsoft által készített új telefonok ugyanolyan módon fognak készülni, mint a mostani Nokia okostelefonok.

„A Microsoft és a Nokia hasonló értékek mentén dolgozik a termékminőség tekintetében. Ennek köszönhető, hogy a Nokia Lumia és a Windows Phone olyan jó párost alkot. Számunkra rendkívül fontos a hardver minősége és a kifogástalan felhasználói élmény”, mondta Tuula Rytilä, a Nokia marketingért felelős első alelnöke.

Chris Weber, a Nokia értékesítésért és marketingért felelős alelnöke szerint a Lumia-telefonokra továbbra is a kiváló minőség lesz jellemző a kialakítás és a funkcionalitás terén, sőt a készülékek tovább fejlődnek.

„A Nokia készülékek nem változnak – a kialakítás, az élettartam, az alkalmazások és a támogatás a régi marad, és ezen nem áll szándékunkban változtatni”, mondta.

„A fejlesztés a Windows Phone rendszerben lesz megfigyelhető. A támogatást és a telefon teljes élettartamára érvényes frissítéseket továbbra is garantáljuk. A fejlesztéseknek köszönhetően a felhasználókhoz gyorsabban eljut az innováció és a még jobb termékek.”

Mit tartogat még az Asha?

A Microsoft a Nokia Asha márkát is megvásárolja. Ennek köszönhetően még több ember részesülhet a lenyűgöző felhasználói élményben szerte a világon.

„A Microsoft tulajdonában lévő Asha valószínűleg még jobb ajánlatokat kínál majd a vásárlóknak. Steve Ballmer, a Microsoft ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy néhány olyan Microsoft-szolgáltatás, amely korábban kizárólag a magasabb árkategóriás okostelefonok számára volt elérhető, például a SkyDrive, az Office és az Xbox, a jövőben hozzáférhető lehet az Asha-felhasználók számára is,” mondta Rytilä.

Chris Weber szintén izgatott az Asha lehetőségeit illetően.

„A Microsoft támogatásának köszönhetően felgyorsul az innováció az Asha termékcsaládnál, és ez lökést ad majd terveinknek, hogy még egymilliárd embert kapcsoljunk össze az internettel.”

Mi várható a közeljövőben?

A végső tranzakcióig hátralévő hat hónapban a Nokia továbbra is új, izgalmas termékeket fog tervezni, kifejleszteni és megjelentetni.

„Semmi sem változik,” mondja Weber. „Minden általunk vállalt garancia, jótállás és ígéret marad. A Nokia Care szervizpontok és a teljes támogatási hálózat is átkerül a Microsofthoz, így továbbra is világszínvonalú szolgáltatásokat fogunk nyújtani minden jelenlegi és jövőbeni Nokia-felhasználónak.”

„Egyelőre – hat hónapig mindenképpen – minden marad a régi kerékvágásban. Új telefonok, támogatás, alkalmazások – minden a régi. Néhány fantasztikus új dolog is van még a tarsolyunkban.”

Új fejezetet nyitunk a Lumia és az Asha történetében, és ebben az új fejezetben a célok a következők: minél szélesebb körben népszerűsíteni a Windows Phone rendszerű, az Asha és a funkciógazdag telefonokat; a Lumia sikerére építve megteremteni a lehetőséget, hogy ezt a színes portfóliót és az azt körülvevő izgalmas rendszert az erő, a gyorsaság és az innováció hajtsa.

További információk:

> Interjú Chris Weberrel

> Interjú Tuula Rytilä-val

> Ismertető grafika: a Nokia és a Microsoft folyamatos újításai

Rendkívül örülnénk egy kis visszajelzésnek

Ha befejezted, küldj visszajelzést a webhelyünkről

Tölts ki egy rövid kérdőívet, hogy megtudjuk, tetszett-e az online szolgáltatásunk. Amikor befejezted a böngészést, megjelenik egy felmérés, amit örülnénk, ha kitöltenél.

Csak akkor nyomd meg a lenti gombot, ha befejezted a böngészést

Köszönjük!

Megjelenik majd egy felmérés, amikor elhagyod az oldalt.

Ha befejezted, küldj visszajelzést a webhelyünkről

Csak akkor nyomd meg a lenti gombot, ha befejezted a böngészést

Köszönjük!

E-mailben küldünk egy felmérést.